2020. jún 10.

Somoskői Ödön

írta: Shah Gabi
Somoskői Ödön

Baglyasalja, 1938 – Salgótarján, 2001.

Az 1938-ban Baglyasalján született művész, az egykori Bóna Kovács Károly tanítvány – aki 1968-ban szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, évtizedeken át jelen volt Nógrád megye képzőművészeti életében. Művei csoportos bemutatók országos és nemzetközi fórumain is jelen voltak, többek között Besztercebányán és Katowicében.

Jelen kiállítás életmű-kiállítás, felöleli a művész valahány alkotói periódusát. Somoskői Ödönnek igaz nem adatott meg, hogy egyetemes hatást teremtsen, de egyetemes értéket viszont igen. Művészetének elismerésére 2001-ben Pro Arte díjat kapott Salgótarjántól.

Somoskői Ödön művészetének fő témái a természet és a kétkezi ember, illetve kettejük viszonya. Festészetének alapvető vonása a valóságközeliség. Egyrészt beszámol azokról az élményeiről, amelyeket a természeti világ vált ki belőle, másrészt a tevékeny hétköznapok világát emeli művészi alkotássá. Figurái földijei köréből erednek: az építőmester, a kohász, a batyuzó. A figurák nem szólnak ki a műből, csendes-bús komolyságukban végzik mindennapi teendőiket: a rőzsét gyűjtő, a létrát cipelő építőmunkás, a kohász, a családi otthon melegéről gondoskodó nénike, sőt a munkában elfáradt szántóvető is, aki a déli harangszó után csendben elfogyasztja ebédjét, melyet felesége vitt ki neki a mezőre. Témáival a valóság ábrázolásában objektivitásra törekszik , de mégis költői. Műveinek misztikumát is ez adja. Somoskőinél a munkaábrázolás a komolyság és az áhitat légkörét árasztja. A föld és az ember évezredes kapcsolatának misztériumáról szólnak festői metaforái. Művészi hitvallásában így ír: „Megfesteni a változó világot úgy, ahogy az általam érzett emberi és társadalmi igazságmunkáimban minél jobban kiteljesedjék. Színeim: égetett siena, umbra, sárga, okker, angolvörös, melyek természetes formáikban is megtalálhatók. Engem valahogy a földre mint ősanyagra emlékeztetnek, melyből terem az élet. Nagyon szeretem a földet, a frissen szántott föld mély, termékeny illatát, s az ezzel birkózó, küzdő ember kérges tenyerét, mélyen barázdált kemény arcát, nelyet a munka tett ilyen nemessé és igazzá.”

A figurális kompozíciók mellett képei zömét és csendéletek és a tájképek alkotják, a maguk örökké változó, fejlődő elevenségükben. Tájábrázolásaiban felfedezzük azt a tipikusan nógrádi jellegzetességet, melyet csak egy helyi ember érthet, érezhet meg.

Művészetének központi témája az elmagányosodás folyamata, az élettel való számvetés, az öregek testet-lelket ölő magányossága, a nehéz sors aggasztóan nyilvánvaló jeleivel.

 

Kép: Somoskői Ödön: Piac  (DBM) a72a0560.jpg

Szólj hozzá