A Ferenczy Noémi és Gádor díjas Antal András jelen kiállításának gyújtópontjába a tájat helyezte, a kiállítás címe is ez: Tájtörténet.Nem azt mondja, tájtörténetem, hanem önmagát elkülöníti a tájtól ezzel univerzalizálja, így bárki története lehet. Ám műveiből mégis az a személyes kötődés és a környezetének reá ható fontossága olvasható ki, melyről a holland származású festőművész, Kooning is beszél a kiállításra invitáló meghívón található idézeten keresztül, miszerint: Van olyan időszak az életben, amikor csak teszel egy sétát és kisétálsz bele a saját tájképedbe.A tájkép fogalma alatt elsősorban a festészet egyik műfaját értjük, amelynek a tárgya az ember természeti vagy maga alkotta környezete, de most András megmutatja nekünk, hogy az iparművészet, jelen esetben a kerámia milyen csodálatos módon ki tudja fejezni egy táj hangulatát, változásait. A Tájtörténet egyik sorozatában például a magas hőfokú égetéssel, a mázatlan tűzfestette lapokon a napfény színei keltek életre, akár a felkelő, akár a lemenő nap fénye. A magas hőfokon égetett lapok szinte izzón tüzesednek, a fény, a tűz játéka szimbolikus értéket kölcsönöz a valóság külső megjelenítésének. A másik sorozatban – szintén Tájtörténetek címmel – az alacsonyabb hőmérsékletű égetés a táj valódi színeit eredményezi, nem a nap által befestettet. A felhőtenger, a hegy ritmikus játéka, a fekete vonalakkal kiemelt  domborzat egyenetlensége  olyan hatást válthat ki a szemlélőből, mintha az éppen felemelkedő repülőgép ablakából tekintetne ki.A Nyári zápor című nagy sorozatában a felrepülő madarak és széthulló angyalok drámát sejtetnek, melyet a kusza és hegyes vonalak csak fokoznak. E sorozat előzménye 1995-re tehető. Ekkor Antal András a szabadkai Bucka Gányó nemzetközi művésztelep vendége volt. A kinti munkát egy hirtelen jött nyári zápor szakította félbe,  bezavarta őket a műterembe. A vihar mint a kiszolgáltatottság érzése a biztonságos jólét közepette zuhant rájuk. Villámcsapásszerűen eszméltek fel, mi történik körülöttük. A vihar jelkép volt -  a háború szimbóluma, hiszen a délszláv háború legvéresebb fejezete a srebrenicai mészárlás éppen ekkor történt: 1995 nyarán.Ez volt az indító esemény, mely kikényszerítette Andrásból azt a rajzsorozatot, melynek kerámiaváltozata az itt látható Nyári zápor.A madarak, a ki-bevándorló állatokká váló lények, jelen esetben a szarvasok, akik előre megérzik a veszélyt és menekülnek -  a főszereplői ezeknek a műveknek. Az ország széttagozódását jelképező angyalok, akik szintén már arra kényszerülnek, hogy önmagukat osszák fel, hogy a háború áldozataira itt is ott is vigyázhassanak. Drámai sorozat ez -  hihetetlen erővel. A Vázlat a nagy műhöz ötdarabos sorozat reliefszerű alkotásai, ráérzések a MŰ születésére. Kibontakozás, sarjadás, csakúgy, mint az Indiai motívum című alkotásokban, ahol az első két  fázisban még a föld alatt és föld felett kúszó gyökerek kapnak hangsúlyt, hogy végül pompázatos szépségben kibontakozhasson. A Vázlatokban a gondolat, vagy az ige hol itt, hol ott tör magának utat,  hogy végül átélje egyetemes lényegét, és  világra jöjjön  a térben álló nagy MŰ, amely Antal Andrásnál valószínűleg panteisztikus lesz, hiszen mint jelen kiállítás mutatja Andrásnak megvan az képessége és talán hatalma is, hogy alkotásain keresztül a természet élettelen elemeit és jelenségeit életettel erővel  és  VARÁZSERŐVEL  átlelkesítse.   

Tájtörténeteim  -   Beszélgetés Antal András keramikusművésszel