Szeretettel köszöntöm a kedves vendégeket Földi Gergely kiállításán!

А kiállításra invitáló meghívón olvashatják az ifjú salgótarjáni alkotó, Földi Gergely művészeti ars poetikáját. Engem nagyon megérintett az, ahogyan a felelősségről ír és gondolkodik, saját maga és a családja szintjén, de kitekintve a világra s az elkövetkezendő időszakra.

Egy rövid életrajzi áttekintést követően műveiről szeretnék néhány szót szólni, hiszen ezek az alkotások jóval többek, mint az, amit ábrázolnak. Földi Gergely 1978-ban született Salgótarjánban. Tanulmányait az egri Eszterházy Károly Főiskolán, illetve a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta. 2010-ben Derkovits-ösztöndíjat nyert el. Számos hazai csoportos és egyéni kiállítás résztvevője és többnek díjazottja volt.

Földi Gergely, -  ahogy jelen kiállításon is látjuk - szinte az egész életművét a tárgyakra építi. Ám nála a tárgy lélekkel teli, hiszen érezhető nála az, hogy minden tárgy, amit készítünk, amivel törődünk, amit szeretünk, lelket kap. Egy apró darabot belőlünk. Minden egyes érintés. használat, vagy gondolat, amivel értékeljük, szeretjük tárgyunkat, táplálja és erősíti e lélekkezdeményt, és lassan kiteljesíti azt. Ezt érezzük Földi Gergely alkotásaiból is. A művein megörökített tárgyak emlékeztetnek a múló idő eseményeire, azokra a személyekre, akik közel álltak vagy állnak hozzánk. Utalhatnak helyekre, térbeli mozgásunkra, cselekedeteinkre vagy mások cselekedeteire. Rögzíthetik ismereteinket, segíthetik felidézni emlékeinket, tehát karizmatikus jelleget nyernek, s megszentelődött tárgyakká válnak azáltal, hogy felkerülnek a vászonra.

Földi Gergely tárgyai a szubjektum ereklyéi, hiszen - az ember a múltjából – a szeretett személyek mellett -  leginkább  tárgyakat őriz meg emlékezetében. Nem különlegesek ezek a tárgyak: kopottak, elhasználtak, – de történetük van, és ez mégis egyedivé teszi őket önmagukon túlmutató jelentésükkel használójuk, őrzőjük szemében – és a kép nézőjének a szemében is.  Tárgyakba csomagolt érzelmeknek is hívhatjuk azt a folyamatot, amely akkor megy végbe bennünk,amikor ezeket a képeket szemléljük vagy amikor az alkotójuk megfesti őket.  Nála a tárgyak  nemcsak hangulatokat, érzelmeket rögzítenek, hanem az értelemmel, a kultúrával is összeköttetésben vannak. Földi Gergely tárgyai legszorosabban egyéni történetekhez és ezeken keresztül a kollektíven átélt történelemhez kapcsolódnak, életének, vagy mindannyiunk életének egy-egy szakaszát őrzik magukban: mindegyik egy-egy embléma: a teatűzhely, a grillsütő és a többi.  Az antropomorfizált tárgyai szinte önálló egyéniségekké válnak, hiszen élettörténetük van; de nincs hangjuk, hogy történetüket megosszák a külvilággal. Egyfajta szimbiózisban élnek tulajdonosaikkal, helyesebben azokkal, akik használják őket. A tárgyak megőrzik az ember emlékeit, az ember cserébe emlékszik a tárgyak történetére – ami természetesen részben a sajátja is. A tárgyak indítják el a múltidéző, identitáskereső és -teremtő vallomásokat.

Földig Gergely tehát személyes mítoszrendszerrel foglalja össze azokat a használati tárgyakat, eszközöket, melyek , emléklenyomatokat, élményfoszlányokat idéznek fel benne.  Ezeket az elemeket szubjektív szempontok, egyéni nézetek szerint rendezi, vágja ki, teszi képpé. Bár egyetlen figura sincs a képen a tárgyak mellett, mégis érezzük, hogy jelen vannak, tudjuk, hogy használják ezeket az eszközöket, nincs elhagyatottság-érzetünk.

A kiállításon legtöbbet a teherautók szerepelnek, járművek, melyek segítik az emberi élet munkafolyamatait. A művészet történetében minden korszakban az őskortól, ókor görögön át egészen napjainkig megtalálhatóak járművek, közlekedési eszközök különböző művészeti alkotásokon. Gondoljunk a kocsikra, szekerekre, melyek a különféle sírokból kerültek elő, a görög kocsihajtó szobrára vagy később a gőzhajó, a gőzmozdony ábrázolására akár Turner, akár Monet képein. A postakocsi, a léghajó, a vitorlás mind-mind egy-egy korszakot tükröz. Csakúgy, mint itt Földi Gergely képein a teherautók. A teherautó a 20. század vívmánya, s már a 60-as évektől kezdve a szállítmányozás megkoronázott királyává vált. Földi Gergely  teherautói a mai kor lenyomatai.  Furcsa módon sehol sem látjuk az embert, a rakodót, a  dolgozót, a vezetőt. Talán azért, mert az ember az utcai közlekedésben eggyé válik a járművével. Mondhatjuk azt is, hogy járművévé lényegül át. Szimbolikusan is értelmezhető ez, hiszen a gépkocsi cipeli a terhét, úgy, ahogyan az ember egész életén keresztül teszi ezt. Ki így, ki úgy. Felvállalja  a terheket, melyeket ráró a sors.

A gépjármű kerekeinek forgó mozgásának szimbolikáját is érdemes megvizsgálni, hiszen a kerék, a kapcsolódik az időhöz is: bizonytalanságot, folytonos teremtést és elmúlást, az élet körforgását, az örök visszatérést szimbolizálja. A kerékagy a világegyetem közepe, a mozdulatlan mozgató. Az abroncs a kinyilatkoztatás, mely a kerékagyból sugárzással áramlik. Nem véletlen, hogy néhány teherautó Földi Gergely festményén óriási fényt bocsát ki, mutatja a bejárandó utat.

Földi Gergely alkotásait  a 20-21. század modern mítoszainak is nevezhetjük. Az őrláng c. képe is önmagáért beszél. Egy ma is használt gázkonvektort ábrázol, s azonnal eszünkbe jut a mélyebb értelme: a tűz, melynek örökké égnie kell sokszor megjelenik a különböző népek mítoszaiban. A különböző korok művészei többféleképpen értelmezik a tüzet. Vannak, akiknek a szeretetet, lángolást, gyűlöletet, melegséget, forradalmat jelképezik általa,  sőt magát az életet is jelenti. A tüzet mindig éltetni, őrizni kell, nem alhat ki az őrláng, sem a gázbojlerben, sem pedig bennünk, emberekben.

Földi Gergely alkotásai arról tanúskodnak, hogy megtalálta a tárgyi világ és mellette a motorizáció „népmeséit”.