2012. máj 08.

KISLEXIKON 1. A-E

írta: Shah Gabi
KISLEXIKON 1.  A-E

A lexikon folyamatosan bővül.  Nógrád megyéhez köthető alkotók rövid életrajza olvasható itt. A forrás egyelőre az artportal.hu  Szándékomban áll egy részletes lexikon összeállítása műalkotásokkal együtt. Addig, míg ez el nem készül az alábbi szócikkek olvashatók:

 

ÁCS Irén    [dr. Kovács Gyuláné]

fotóművész, fotóriporter  (Szécsény, 1924. október 24.–)

1938-tól Szécsényben fényképésztanuló, 1940–1942 között Budapesten Székely Aladár műtermében segéd volt. Fotóriporteri pályáját 1956-ban a Néphadseregnél kezdte. 1959–1989 között az Ország-Világ riportere volt. Elsősorban zsánerképeivel, néprajzi fotóival, portréival lett ismert, de majd négy évtizedet átfogó fotóriporteri munkássága is jelentős fotókat eredményezett. A Palócföld legkövetkezetesebb megörökítője. 1966-tól a Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1981-tól a MAOE tagja.

 

ADORJÁN Attila 

festőművész  (Balassagyarmat, 1968–)

Honlap: http://www.adorjanattila.hu/

1986-1990: Gyémánt László Óbudai Festőiskolája; 1991-1996: Festő szak, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának a tagja. 1992: Képzőművészeti Egyetem Mező pályázatának díja; 1993: Széchenyi Őszi Tárlat díja; 1994: Nógrád megyei Mecénás Alapítvány alkotói díja; 1995: Budapest Bank naptárpályázatának díja; 1996: CW Bank Bécs–Budapest pályázatának díja; 1996: Ezüst Gerely díj; 2003: Nemzeti Kulturális Alap alkotói díja; 2005: Strabag festészeti díj. Mesterei: Veress Sándor, Maurer Dóra

 

ANDÓ Mária

grafikus  (Bárna, 1949. március 15.–)

1973–77: Magyar Képzőművészeti Főiskola; 1977–79: Magyar Képzőművészeti Főiskola mesterképző, mestere: Raszler Károly. 1977: Ady-évforduló pályázat I. díj, 1978: SZOT-pályázat I. díj; 1979: Derkovits-ösztöndíj. 1985-96 között Budapesten tanított. Irodalmi és meseillusztrációkat, rézkarcokat készít. Mesterei: Raszler Károly.

 

 ANTAL András

keramikusművész  (Pásztó, 1950. február 13.–)

Az Alsótoldon élő művész 1964-68-ig a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskola díszítőfestő szakára járt, majd a Néprajzi Múzeumban töltött két év után a Magyar Iparművészeti Főiskola szilikátipari-formatervező tanszékének kerámia szakán diplomázott, Csekovszky Árpád, Litkei József és Kovács Ferenc tanítványaként. 1975 és 1984 között a Romhányi Kerámiagyárban csempét tervezett és termékpropagandával foglalkozott. 1979-ben és 1981-ben részt vett a Siklósi Kerámia Szimpózium munkájában. A Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdiónak többször ösztöndíjasa volt, 1999-től pedig művészeti tanácsadója.   Díjai: 1976: FIM Alkotó Ifjúság Pályázat, különdíj; 1977: Madách-díj (Nógrád Megyei Tanács díja); 1977: Kiváló Dolgozó; 1979: SZOT-díj; 2003:  Gádor-díj; 2006: Ferenczy Noémi-díj.

Köztéri művei 

Növényi ornamentika, Gyógynövények (dekoratív festett síkkerámia, 1983, Debrecen, nagyerdei új gyógyfürdő, medencecsarnok és pihenőterek) ; Tarjáni fal (kerámiarelief, mázas samott, 1988, Salgótarján, Városháza I. em. fogadóterem); Rajeczki Benjámin-emlékfal (1991, Pásztó, Rajeczky Benjámin Zeneiskola).;  Kerámiafal (Pásztó Mikszáth Kálmán Gimnázium Francia tagozatépülete). Nagyméretű köztéri művei mellett több ezer kisméretű alkotást készített.

 

 BALÁZS János

 festőművész és költő  (Alsókubin, 1905. november 27.   - Salgótarján, 1977. március 18.)

 Gyerekkorában rajzolt, majd évtizedekre abbahagyta, és csak 63 évesen,1968 -ban kezdett el ismét dolgozni. Mágikus hatású műveiben belső víziói ötvöződnek a cigány mesék misztikus világával és a valóság elemeivel. Monumentalitás, a képfelületet teljesen betöltő motívumok szürreális összekapcsolása, felfokozott színvilág jellemzik festészetét.  Nagyapja és apja is ismert prímás volt. Ötévesen, félárván maradt, és a Salgótarján központjában levő pécskődombi cigánytelepre került családjával. Itt a többi cigánnyal együtt, maguk tákolta putriban tengették életüket.  Balázs János iskoláit csak elkezdeni tudta. A harmadik osztályt már el sem kezdte.  Olvasni azonban megtanult, "mindenevő" lett. A betű lett az Istene, hihetetlen mennyiségű ismeret- és élményanyagot halmozott fel magában, melyeket évtizedek múlva egyéni mondanivalóval gazdagítva jelenített meg. A mindenkivel zsörtölődő, nyugtalan természetű legény afféle ezermesterként tengette életét: hangszert javított, kéményt tisztított, "mindenhez" értett. Gondolkodó, vitatkozó fiatalemberré vált. Katonaként Losoncon, a 23. gyalogezredben szolgált. 37 évesen vitték ki a frontra. 1944-ben hadifogságba esett, s bár a háború hamarosan véget ért, őrá még három év rabság várt a Szovjetunióban, a szaratovi hadifogolytáborban. Itt is sokat olvasott, főleg magyar klasszikusokat. A hadifogságból 43 évesen tért haza régi lakhelyére. Salgótarjánt többé nem hagyta el. Senkit nem enged közel magához, mogorva remeteként kezd verselni és festegetni. Az erdő élteti, gombát gyűjt, elhullott gallyakat szed, erdei gyümölcsökkel táplálkozik. A meddőhányóból szenet zabrál, vályogot vet és hangszert készít. A putriját egyedül a gyerekek látogatják, akik látva rajzait rábeszélik a festegetésre, és ők viszik neki a hozzávalókat is: rongyokat, deszkamaradványokat és festéktörmeléket. A festészet és az írás az egyetlen élménye, szórakozása. A gyerekek csodálják a fura öregembert, a környezet azonban nem érti. A történelem, a magyar és a cigány nép sorsa, mítoszai, a hihetetlen lexikális tudása fantasztikus lavinaszerű folyamként jelenik meg verseiben és önt formát képi víziókban. Minden érdekli. A történelem, az emberiség sorsa, a cigány telep, a virágok és az állatok, Hirosima - látomások és a valóság. Balázs János remeteként reneszánsz emberré érlelődik. Mindenhez hozzá kíván szólni, mindenhez hozzá kíván adni valamit. Megszokott közegéből ki sem mozdulva, villany, rádió, újság és tévé nélkül alkot. Információi a génjeiben hordozott eredeti ősi gondolatokkal vegyülnek, s talán ennek köszönhető tobzódó színvilága. A képek "zűrzavaros rejtelmek", ahogy ő maga fogalmazta, "ott bujkál bennük az egész világ létezése".  Képeitől soha nem volt képes megválni, egyszer mégis úgy határozott, tizenhárom képét eladja annak érdekében, hogy Füstölgések című kötete megjelenhessen. A "művészt" Salgótarjánba költöztetik, avatott mesterek tanítani kezdik, hogyan is kéne festenie, immár "tudományosan". A felhajtást, a népszerűséget nem tudja feldolgozni. Megölik benne nemcsak a művészt, hanem az embert is. Lebénul és képtelen felfogni, hogy nem alkothat tovább. Utolsó éveit mozgásképtelenül, ágyhoz kötve, önmarcangolással, tétlenül éli meg.  Balázs János egyedülálló jelensége volt és marad a magyar és a nemzetközi festészetnek. Egyedi, utánozhatatlan festői nyelvet dolgozott ki. Aktív alkotó korszaka csupán 8 esztendő. Költészete és festészete nem véletlenszerű. Meg kellett születnie és jelennie ezeknek a képeknek és ezeknek a verseknek, melyek egyaránt fontosak a magyar és a cigány kultúra számára. Úgy festett, mint egy gyermeknek maradt felnőtt - így tudta látni és láttatni a világot, fantasztikus színekkel, állatokkal, tájakkal és emberekkel. 

 

 BALOGH Eleonóra

üvegművész  (Gyöngyös, 1960. november 7.–)

 1982–87: Magyar Iparművészeti Főiskola. 1989: mesterdiploma; mesterei: Bohus Zoltán, Horváth Márton.A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, 1988-tól a FISE, 1989-től a MAOE, 1993-tól a MKISZ, 1995-től a a szentendrei Péter-Pál Galéria, 1996-tól a Magyar Üvegművészeti Társaság, 2000-től a  és a budapesti Üvegpiramis Galéria tagja, 2002-től pedig a MAOE Iparművészeti Tagozat üveges titkára (2002-től). Tanulmányútjai során Tallinnba és Franciaországba is eljutott. Nagykovácsiban él. Diploma után fél évig a Salgótarjáni Síküveggyár tervezője, majd önálló művész. Elsősorban építészeti üvegeket tervez, de szívesen foglalkozik öblösüveg-tervezéssel is. Célja olyan egységes építészeti enteriőrök kialakítása, melyeket a különböző funkciójú, anyagú és kialakítású tárgyak együttesen hoznak létre. Mesterei: Bohus Zoltán, Horváth Márton.

 

 BÁNK Ernő

festő, grafikus  (Szalmatercs, 1882. december 30.–Budapest, 1962. július 17.)

 1915-ben doktorált a Budapesti Tudományegyetemen földrajz-történelem szakos tanárként. A tízes évek elején festészetet tanult az Iparművészeti Iskolán, Pap Henrik és Sándor Béla irányításával. 1911 után már rendszeresen szerepelt a Műcsarnokban, Nemzeti Szalonban és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által rendezett csoportos kiállításokon. 1914-18-ban a 30. Honvéd Gyalogezred Történelmi Csoportjánál festett portrékat a Hadtörténeti Múzeum részére. 1918-ban szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban. Művészetére Kádár Béla figyelt fel elsőként. 1926-ban Felsőbánya mellett festett, Aba Novák Vilmossal, Patkó Károllyal és más mesterekkel. Az 1930-as években számos portrét festett, hivatalos megrendelésre. 1946-48: A Művészek Szabadszervezete és a Nemzeti Szalon kiállításain vett részt. Művészetének alapjait a müncheni akadémizmus hagyományai jelentették. Ezzel egyidejűleg stílusába olvasztotta a nagybányai plein-air festészet hatásait és a Nyolcak eredményeit. Festészetére nagy hatást gyakorolt Patkó Károly művészete. Kezdetben a vidéki élet mindennapjaiból veszi témáit. A látvány szépsége ragadta meg leginkább. Később elsősorban tájképeket, csendéleteket, portrékat festett. A negyvenes évektől dekoratívabb irányba fordult. Élete vége felé bibliai témák foglalkoztatták. Akvarelleket és pasztelleket is alkotott. Grafikai munkássága nagyszámú rézkarcot ölel fel. Mesterei: Pap Henrik, Sándor Béla.

 

 BASILIDES Sándor

festő  (Balassagyarmat, 1901. február 3.–Budapest, 1980. május 25.)

 1928: Magyar Képzőművészeti Főiskola, középiskola rajztanár, mesterei: Balló Ede, Rudnay Gyula. 1924: a Komáromi Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályának ezüstérme; 1936: a Társadalmi Egyesület Szövetségi Díja; 1955: Munka Érdemérem. 1925-től volt rendszeres kiállító, a Spirituális Művészek Társaságának tagja; 1953: a Pedagógus Képzőművészeti Stúdió alapító tagja; 1953-1963: vörösberényi pedagógus művésztelep tagja. 1938-1939, 1941-1942: mestere, Baranski E. László tanársegédje, az Iparrajziskola ideiglenes tanára, textiltervezést, háziszőttes-készítést oktatott, gobelinműhelyt vezetett, falikárpitot is tervezett (Buda a török hódoltság idején, 1940); kinevezett tanár (1942-67) a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára. Korai művein Rudnay, majd a neoklasszicizmus hatása érezhető (Szegényember-sorozat, 1927-1931; Vakok; Halottvivők; Kintornás; Zsellérek), később hangja líraibbá vált, majd a plein air hagyományokat élesztette újjá (Festők, 1958;Patakpart, 1960). Mesterei: Balló Ede, Rudnay Gyula.

 

BÁTKI József

szobrász (Zagyvaróna, 1877.március 14. -  Salgótarján, 1948. december 27.)

 Gerber Frigyes inászói bányaigazgató korán felismerte Bátki József tehetségét, és elhatározta, hogy a fiú iskoláztatását támogatja. Az érettségit követően öt éven keresztül az Országos Magyar Iparművészeti Iskola díszítőművészet szakán tanult, majd ennek befejeztével egy éves állami ösztöndíjjal Párizsba ment a Julian Akadémiára, majd további tanulmányokat folytatott Grazban és Münchenben. Külföldi tanulmányait követően Budapesten telepedett le, és 1901-1908 között Róth Miksa üvegtervező intézetében helyezkedett el, ahol számos épület és templom üvegablakát és mozaikképét készítette el. Nagy sikereket ért el népies faszobraival, melyet alátámaszt a Halmos Izor – díj és a Zala György emlékérem is. Bátki József még Budapesten élt, amikor megbízást kapott a salgótarjáni főplébánia főoltárának elkészítésére. A salgótarjáni Mária születése oltárkép mellett a szobrászati munkát is Bátki József végezte. Az oltárépítmény tetején a Szentlelket szimbolizáló galamb szobra látható. A két éneklő angyal által közrefogott agg Atyaisten dicsfénnyel övezett alakja a felhőkből bukkan elő. A templom szentélyének Árpádházi Szent Imrét és Árpádházi Boldog Margitot ábrázoló üvegablakait is Bátki tervezte. 1924-ben kapta meg a felkérést a salgótarjáni izraelita templom kifestésére, melyről semmiféle képi ábrázolás nem maradt fenn, egyedül a Munka folyóirat 1927. október 1-jei száma ír róla rendkívül részletesen. Bátki Józsefet 1934-ben Zagyvaróna Szent András templomának kifestésével bízták meg. Nagy lelkesedéssel fogott a munkához, melyet a korabeli sajtó is érdeklődéssel követett és folyamatosan beszámolt róla. Bátki József Salgótarján kulturális életében is jelentős szerepet betöltő Balassa Bálist Társaság képzőművészeti kiállításainak állandó résztvevője volt, ezenkívül rövid ideig tartó tanári tevékenysége is jelentősnek bizonyult. 1939-ben megjelentette az „Élő vonalak” című rajzkönyvét, mely a gyerekek és a rajzolni tanulók számára fontos módszertani segédeszköz volt. Salgótarjáni letelepedésével nem zárta ki magát az országos képzőművészeti életből, haláláig számos sikeres kiállításon vett részt.

 

 BIRKÁS Babett

képzőművész  (Salgótarján, 1979 - )

VÉGZETTSÉG:  1999  Kent Institute of Art and Design, Maidstone (GB); 2002  Central Saint Martins College of Art and Design, London (GB)

Honlapja: http://www.birkasbabett.hu

 

BOBÁLY Attila

szobrász  (Varsány, 1948. szeptember 13.– Somoskő, 2017. április 8.)

 976: Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola, mestere: Blaskó János. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult hét éven át. Szobrait többnyire kőből és bronzból kivitelezi, de fát is szívesen farag. A Magyar Szobrászok Társasága tagja.  Mesterei: Blaskó János, Laborcz Ferenc, Kovács Ferenc.  A Somoskőn alkotó művész alkotásait többnyire kőből és bronzból készítette, de fát is szívesen faragott. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt hazánkban és külföldön egyaránt. Köztéri szobrai állnak Nógrád megye- és országszerte, valamint Nagy-Britanniában is. Luxemburgi Zsigmondról készült szobra helyet kapott az ópusztaszeri szoborparkban. Salgótarjánban alkotásai megtalálhatóak a város terein, több intézményben és a Salgótarjáni Pantheonban is.  Bobály Attila 1948-ban a Nógrád megyei Varsányban született. Az egri tanárképző főiskolát 1976-ban végezte el. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult. 1984-ben felvételt nyert a Művészeti Alapba és tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is. 1991 óta volt tagja a Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Szobrász Társaságnak. Az elmúlt három évtizedben több díjat is elnyert műveivel. Résztvevője, segítője volt a Salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállításoknak. Salgótarján  közgyűlése a több évtizeden át folytatott, kiemelkedő szobrászművészeti tevékenységért 2016-ban Pro Arte művészeti díjban részesítette Bobály Attilát. Két fia, Bobály Ádám  és Bobály Dávid (1990-2017) – az édesapa nyomdokaiba lépve – szintén szobrászművészi pályát választott.

 

BOBÁLY Ádám

szobrász, szobrászrestaurátor

 

 BOBÁLY Dávid

 szobrász  (Salgótarján, 1990 . október 29. - Somoskő, 2017. augusztus 19.)

 Bobály Dávid 1990-ben született Salgótarjánban. Középiskolai tanulmányait a Madách Imre Gimnáziumban, majd a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, ahol szobrász szakképesítést kapott. 2010-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, szobrászművészként szerzett diplomát. Az egyetemen Farkas Ádám és Mihály Gábor szobrászművészek irányítása mellett tanult, de igazi mesterének édesapját, a nemrégiben elhunyt Bobály Attilát tekintette. Budapesten részt vett a Kossuth Lajos téri bronzszobrok restaurálásában. Salgótarjánban, szobrász-restaurátor testvérével közösen, végezték el a „Magyar feltámadás barlang” rekonstrukcióját. Pásztón áll Gaál István Kossuth-díjas filmrendező bronzszobra. Bobály Dávid nagy ívűnek ígérkező művészi pályáját törte derékba tragikusan fiatalon bekövetkezett halála.

 

 

BOJTOR Károly

festő  (Mátraverebély, 1933. március 14.–Budapest, 1999. július 9.)

 1963: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Pap Gyula, Domanovszky Endre. 1967-70: Derkovits-ösztöndíj; 1968: a Fiatal Iparművészek Stúdiója jubileumi kiállításának nagydíja; 1974: Nagymarosi kiállítás, a MNMA díja; 1980: Veszprémi Őszi tárlat nívódíj; 1982: Ajka város díja; 1983: Ajka Művelődési Ház díja; 1986: SZOT-ösztöndíj; 1992: Veszprémi Tavaszi Tárlat nívódíj; 1995: Országos Balatoni Tárlat életmű díj; 1996: Veszprémi Őszi Tárlat nívódíj; 1998: Veszprém város Gizella-díja. 1960 óta kiállító művész. Figuratív festő, akit elsősorban az ember belső megtapasztalásai, etikai-esztétikai dilemmái és annak művészi megjelenítése foglalkoztat. A meditatív témák a képszerkesztés belső dinamikája által válnak elevenné. Mesterei: Pap Gyula, Domanovszky Endre.

 

 BOTOS Zoltán  

festő  (Salgótarján, 1949.december.19. - )

  

BÓNA KOVÁCS Károly  festő, szobrász

(Salgótarján, 1897. október 15.–Budapest, 1970. június 26.)

 1911-ben Nyíregyházán kovácstanonc, majd 1915-ben Budapestre került és a MÁV Gépgyár munkása lett. Munka mellett rajzkörbe járt, majd 1918-ban besorozták. 1920-23, 1929-30: Magyar Képzőművészeti Főiskola, 3 évig festő szak, mestere Réti István, 1 évig szobrász szak, mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond. Ligeti Miklós szobrászművész műtermét is látogatta. 1923-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola ösztöndíjával Párizsba utazott és beiratkozott a Julian Akadémiára, ahol Émile-Antoine Bourdelle és Paul Landowski voltak mesterei. Kőfaragó és szobrászmestereknél vállal munkát. 1926-29: hazatért és elkészítette a salgótarjáni római katolikus templom Szent József-oltárát. Végleges hazatelepülése előtt fél évre ismét Párizsba utazott. 1928-ban elkészítette a salgótarjáni Meszes hegyre tervezett Kálvária tervét, amely 12 domborműves stációból, a kezdőpontjánál barlangban elhelyezett szoborcsoportból és végpontjánál kápolnából állt volna. Az 1943-ra elkészült Kálváriához végül nem kápolnát építettek, hanem három keresztet állítottak fel. A harmincas években több egyházművészeti feladatot kapott Nógrád megyében. 1942-ig számos köztéri szobormegbízást kapott szülővárosától. 1942-ben Rákoshegyre költözött. Egyházi megbízásokat a világháború után is kapott. Mesterei: Réti István, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Ligeti Miklós, Émile-Antoine Bourdelle, Paul Landowski.

 

CSEMNICZKY Zoltán

szobrász      (Budapest, 1953. április 16.–)

1976-ban Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-rajz szakos diplomát. Ezt követően költözött Balassagyarmatra, ahol két évig tanított. 1988-91 között Derkovits-ösztöndíjas; 2007: Munkácsy Mihály-díj. Jelenleg galériavezetőként tevékenykedik (Horváth Endre Galéria, Szerb Templom Képtár). Huzalokból alakított szobrai emberi alakok képzetét keltik.

 

 

CSOHÁNY Kálmán

grafikus  (Pásztó, 1925. január 31.–Budapest, 1980. április 2.)

 Munkácsy-díjas (1964, 1967), érdemes művész (1974), az 1960-as, 70-es évek grafikusnemzedékének meghatározó egyénisége. 1947-52 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán grafika tanszakán tanult. Mesterei: Hincz Gyula, Koffán Károly, Ék Sándor és Konecsni György. Balladai hangvételű művein szülőföldje világát, emlékeit ábrázolta jelképszerű tömörséggel. Rajzainak visszatérő jelképei az archaikus népi imádságban, a vallásos nép körében jól ismert apokrif  evangéliumokban, a magyar népi hagyományban és más népek kultúráiban megjelenő archetipikus elemek. Munkásságának jelentős része könyvillusztráció, irodalmi műhöz kötődő egyedi rajz, rézkarc, litográfia, akvarell. 1957-től kerámiával is foglalkozott a hódmezővásárhelyi majolikagyárban. Egyedi kerámiák, tálak, vázák kerültek ki keze alól. Az ország számos intézménye üzeme falára kerámia falképeket készített. 2001-ben szülőföldjén, Pásztón galéria nyílt művei számára.

 

 CZINKE Ferenc

grafikus (Nagyrozvágy, 1926. november 4.–Salgótarján, 2000. november 1.)

1956-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mesterei: Szőnyi István, Jakuba János, Marcall György. Salgótarjánban élt és dolgozott. Művei a népművészet forma- és szellemi világából táplálkoznak. Főként sokszorosított grafikai lapokat, rézkarcokat, litográfiát, fametszeteket készít. 1960-1964: Derkovits-ösztöndíj; 1965: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj; 1968: Munkácsy-díj; 1975: érdemes művész; 1988: kiváló művész. Mesterei: Szőnyi István, Jakuba János, Marcall György.

 

 DÓSA Zsuzsanna

üvegművész  (Salgótarján, 1960. február 12.–)

 1974–1978: szegedi Tömörkény István Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, kerámia tagozat. Tanárai Zoltánfy István, Kalmár Márton és Fekete János voltak. 1978-ban a Mezőtúri Háziipari Szövetkezetnél dolgozott, majd 1979-től a Salgótarjáni Öblösüveggyár üvegtervezője. 1987–1990: a Vásárosnaményi Üveggyár, 1990–1991: az Ajka Kristály tervezője. Gyári tervezőként minden technológiát alkalmaz, amely a gyárban lehetséges. Tervez kézi gyártású színtelen és színes asztali árut (kehely, pohár, kancsó, palack, tál, váza, stb.), ezek dekorjait (kézi festett, kézi csiszolt, homokfúvott), automata gyártású termékek dekorjait (kézi festett, szitás, matricás). Tervez centrifuga tálakat, félautomata kölnisüveget, kézi gyártású, hutakész, külső- és belsőszínköpenyes díszműárut (tálak, vázák) is. Munkája során a gyári lehetőségek mellett a piaci divattrendet, illetve a vevők speciális igényeit is figyelembe kell vennie: az esztétikai szempontok mellett alapvető követelmény a funkcionalitás és az, hogy nagyüzemi körülmények között is jól gyártható legyen a termék.

 

ef. ZÁMBÓ István

képzőművész  (Salgótarján, 1950. január 3.–)

1977, 1979: Stúdió-díj; 1983: a Layota Art (SVE) ösztöndíja; 1990: A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége díja az V. Országos Rajzbiennálén, Salgótarján; XX. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján Város Tanácsának díja; 1996: a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület Képzőművészeti Tagozata díja a VIII. Országos Rajzbiennálén, Salgótarján; 1997: Fehér képek, Vigadó Galéria, Budapest, Művelődési és Közoktatási Mininsztérium festészeti díja; a Magyar Festők Társaságának díja; 2000: Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. 1966–1968-ig Kecskeméten volt nyomdásztanuló. 1968-tól Szentendrén él. A 60-as évek közepétől foglalkozik képzőművészettel, zenével, filmmel, fotóval. Kecskeméten ismerkedett meg fe Lugossy Lászlóval, akivel 1968-ban megszervezték az első szentendrei szabadtéri tárlatot, melyet 1977-ig minden évben megrendeztek. A VLS (1972) és az A. E. Bizottság

Szólj hozzá