Művészet Nógrádban

Antal András

2012. december 23. 20:40 - Shah Gabi

Harmadszor is díjazott Antal András a Pelson

 2015. 07.10.

Antal András Alsótoldon élő Ferenczy Noémi- és Gádor-díjas keramikusművész kapta idén a Balatoni Múzeumban megrendezett X. Országos Kerámia és Gobelin Biennále Emberi Erőforrások Minisztériumának díját. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Kerámia– és Textilművészeti Szakosztályainak fontos kétévenkénti bemutatkozási színtere e tárlat. A Biennálé 1997-ben indult útjára, hogy a Balaton partján is bemutatkozási lehetőséget kínáljon az ország legjelesebb keramikus- és textilművészeinek. A rendezvény elnevezése a Pelso, a Balaton ókori latin neve, jelképe a Seuso kincs ezüst táljának ábrázolása. Minden alkalomra meghirdetnek egy a Balatonhoz kötődő témát, hogy alkotásra inspirálják a művészeket. Az idei, 2015-ös X. Pelso Biennálé tematikája Pannónia provincia hitvilága, "Pannónia istenei".

Antal András Ég és föld között című sorozatával méltán nyerte el a rangos elismerést. Régészeti leletekre, a Dunántúl gazdag tárgykultúrájára és a művész hatalmas ismeretanyagára alapozva, egyéni hangulatú  alkotásokat hozott létre, melyek a az istenit, a meg nem fogalmazhatót ábrázolják. A keramikusművésztől a szakralitás nem áll messze, hiszen az olyan nagyobb sorozatai, melyeket a nógrádi közönség is ismerhet - a Nyári zápor, az Ipolyparti gondolatok és a Tájtörténet - mind ezt a témát járják körbe.

Korábban már két ízben kapott díjat Antal András a Pelson: 2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2009-ben pedig a MAOE díját. Az augusztus 31-ig megtekinthető kiállításon Antal András művei mellett még további 38 alkotó munkája tekinthető meg.

Antal András kiállítása Balassagyarmaton

 

Antal A meghívó.jpg

Antal 2_3.jpg

 


 Antal András kiállítása Szécsényben 

 

 

Antal András kiállítás.jpg                                                                                                                

Képes beszámoló a rendezvényről:

IMG_2812.JPG      

IMG_2851.JPG                          IMG_2848.JPG                                                        antal.jpg               

                                        

Fotó: Shah Timor, Gáspár István Gábor

A Nógrád Megyei Hírlapban 2012. október 29-én megjelent írás itt olvasható:  nogradantalandras.pdf                                                                                   

              

Antal András Ipoly-parti gondolatok c. kiállítása 

Ipolyság 2012.

Antal András  Alsótoldon élő Ferenczy Noémi - díjas és Gádor - díjas keramikusművész kiállítása  Ipolyságon 2012. május 25-én  15.30-tól. 

 antalaipolysag4(1).jpg  antalaipolysag3.jpg                                                             

                                                            

                                                                                                                                                            

Tájtörténet c. kiállítás   Balassagyarmat 2008.

Elhangzott: Balassagyarmaton a Horváth Endre Galériában 2008-ban

A Ferenczy Noémi és Gádor díjas Antal András jelen kiállításának gyújtópontjába a tájat helyezte, a kiállítás címe is ez: Tájtörténet.Nem azt mondja, tájtörténetem, hanem önmagát elkülöníti a tájtól ezzel univerzalizálja, így bárki története lehet. Ám műveiből mégis az a személyes kötődés és a környezetének rKép 014.jpgeá ható fontossága olvasható ki, melyről a holland származású festőművész, Kooning is beszél a kiállításra invitáló meghívón található idézeten keresztül, miszerint: Van olyan időszak az életben, amikor csak teszel egy sétát és kisétálsz bele a saját tájképedbe.A tájkép fogalma alatt elsősorban a festészet egyik műfaját értjük, amelynek a tárgya az ember természeti vagy maga alkotta környezete, de most András megmutatja nekünk, hogy az iparművészet, jelen esetben a kerámia milyen csodálatos módon ki tudja fejezni egy táj hangulatát, változásait. A Tájtörténet egyik sorozatában például a magas hőfokú égetéssel, a mázatlan tűzfestette lapokon a napfény színei keltek életre, akár a felkelő, akár a lemenő nap fénye. A magas hőfokon égetett lapok szinte izzón tüzesednek, a fény, a tűz játéka szimbolikus értéket kölcsönöz a valóság külső megjelenítésének. A másik sorozatban – szintén Tájtörténetek címmel – az alacsonyabb hőmérsékletű égetés a táj valódi színeit eredményezi, nem a nap által befestettet. A felhőtenger, a hegy ritmikus játéka, a fekete vonalakkal kiemelt  domborzat egyenetlensége  olyan hatást válthat ki a szemlélőből, mintha az éppen felemelkedő repülőgép ablakából tekintetne ki.A Nyári zápor című nagy sorozatában a felrepülő madarak és széthulló angyalok drámát sejtetnek, melyet a kusza és hegyes vonalak csak fokoznak. E sorozat előzménye 1995-re tehető. Ekkor Antal András a szabadkai Bucka Gányó nemzetközi művésztelep vendége volt. A kinti munkát egy hirtelen jött nyári zápor szakította félbe,  bezavarta őket a műterembe. A vihar mint a kiszolgáltatottság érzése a biztonságos jólét közepette zuhant rájuk. Villámcsapásszerűen eszméltek fel, mi történik körülöttük. A vihar jelkép volt -  a háború szimbóluma, hiszen a délszláv háború legvéresebb fejezete a srebrenicai mészárlás éppen ekkor történt: 1995 nyarán.Ez volt az indító esemény, mely kikényszerítette Andrásból azt a rajzsorozatot, melynek kerámiaváltozata az itt látható Nyári zápor.A madarak, a ki-bevándorló állatokká váló lények, jelen esetben a szarvasok, akik előre megérzik a veszélyt és menekülnek -  a főszereplői ezeknek a műveknek. Az ország széttagozódását jelképező angyalok, akik szintén már arra kényszerülnek, hogy önmagukat osszák fel, hogy a háború áldozataira itt is ott is vigyázhassanak. Drámai sorozat ez -  hihetetlen erővel. A Vázlat a nagy műhöz ötdarabos sorozat reliefszerű alkotásai, ráérzések a MŰ születésére. Kibontakozás, sarjadás, csakúgy, mint az Indiai motívum című alkotásokban, ahol az első két  fázisban még a föld alatt és föld felett kúszó gyökerek kapnak hangsúlyt, hogy végül pompázatos szépségben kibontakozhasson. A Vázlatokban a gondolat, vagy az ige hol itt, hol ott tör magának utat,  hogy végül átélje egyetemes lényegét, és  világra jöjjön  a térben álló nagy MŰ, amely Antal Andrásnál valószínűleg panteisztikus lesz, hiszen mint jelen kiállítás mutatja Andrásnak megvan az képessége és talán hatalma is, hogy alkotásain keresztül a természet élettelen elemeit és jelenségeit életettel erővel  és  VARÁZSERŐVEL  átlelkesítse.   

0kicsiantalandras.jpgantalaipolysag.jpg                                               

 

Tájtörténeteim  -   Beszélgetés Antal András keramikusművésszel

(megjelent: Palócföld, 2012/5. 77-82.p.)
Antal András Alsótoldon élő Ferenczy Noémi – díjas és Gádor – díjas keramikusművész júliusban egy hónapot töltött a szerbiai Aranđelovac művésztelepén. Az alkotómunkát egy nagy kiállítás zárta, mely az elmúlt hetekben ért véget. Az itt készült alkotásai illetve néhány korábbi műve most látható Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban.[1]
-          András mielőtt az éppen most látogatható szécsényi kiállításodról beszélnénk, mesélj a nyári művésztelepről! Hogy érezted magad ott?
-          Nagyon sikeres volt a szerbiai kiállítás, és a művésztelepen is nagyon jól éreztem magam. Nekem ez volt az álmom. A felkérés azonban nagyon hirtelen jött. Mindössze néhány nap állt rendelkezésemre, hogy útra keljek. A 2010-11-es losonci művésztelepi tapasztalataim azonban sokat jelentettek, mert eredményesen tudtam felkészülni a gyors utazásra. Egy olyan műterembe érkeztem, ahol a világ legjobb agyagával tudtam dolgozni. Az ottani körzeti televízió kért egy interjút tőlem, amelyben azt is említettem, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen az elmúlt években a losonciak szerint a világ (legalábbis Európa) legjobb agyagával dolgozhattam, most pedig itt már az első nap kiderült, hogy a helyi agyag - előkészítve - a világ legjobb agyaga. Félre a tréfával, ez valóban nagyon jó agyag, mert erre települhettek a műszaki termékeket előállító nagy kerámiagyárak is, melyek sajnos az utóbbi években megszűntek. Aranđelovac azonban márványáról is híres. Például a budapesti köztéri szobrok és temetők síremlékei is részben ebből a márványból készültek. Aranđelovac közepén lévő hatalmas park szélén felépítettek egy modern alkotóközpontot kőszobrászok és keramikusok részére. Én egy hónapot töltöttem itt a nyáron. A vendéglátóink teljes ellátásban részesítettek.  
 -          Hogyan jött a meghívás?  Te már korábban, az 1990-es évek közepén több ízben is voltál Vajdaságban művésztelepen, van ehhez ennek valami köze?
-          2005-ben rendeztél nekem egy kiállítást a Pásztói Múzeumban és készítettél ott egy katalógust. Emlékszel? Amit az Állami Nyomda igazgatója szponzorált.  Ebben szó volt a bucka gányói művésztelepről. A katalógus egy példánya eljutott a Vajdaságba Olga Sram művészettörténészhez, az egyébként európai hírű kiállítóhely, a Szabadkai Képzőművészeti Találkozó vezetőjéhez is. Ő kezdeményezte a mostani meghívást. 
 -          Ha jól tudom,  Aranđelovacon már a 60-as évektől kezdve megrendezik a Kőszobrász és Kerámia Szimpóziumokat.
-          Igen, s mind a mai napig működik. Sajnos, a kerámiagyárak ott is leálltak. A művésztelep azonban világhírű volt, s ezt próbálják most visszaállítani. 1996 – 1998-ban volt ott utoljára magyar meghívott. Különösen jól esett nekem, hogy engem is meghívtak, mert megtaláltam az irattáramban egy korábbi meghívólevelet. 1995-ben ugyanis már invitáltak ide, de sajnos akkor vissza kellett utasítanom a lehetőséget. Most azonban főnixmadárként meg-megújuló művésztelepi mozgalom felfelé ívelő ágát sikerült megtapasztalnom az aranđelovaci 47. művésztelepen. Annyit mindenképpen hangsúlyozni szeretnék, hogy nagyon-nagyon könnyű a szervezőknek és az alapítványnak ez a felfelé törekvés, hiszen a megnyitón tömve volt a galéria. Ugyanis állhatnak az alapítványok mögött bármilyen pénzes szponzorok, ha nincs közönség, akkor semmit sem ér az egész.  Jó érzés volt látni, hogy ott éhesek a kultúrára.
 -          Kiérlelt témával indultál a művésztelepre? Tudtad, hogy mivel akarsz ott majd foglalkozni?
-          Még a hosszú úton sem tudtam eldönteni, hogy mivel fogok foglalkozni, így teljesen rábíztam magam az ottani inspirációkra. Ez bármi lehetett. Odaérve azonban már pontosan tudtam, mit fogok csinálni. Alsótoldról elindulva 10 km-re már az alföld nyúlványán kúsztam végig, s csak 500 km után találtam újra hegyvidéket. Belgrád után kezdett változatossá válni a vidék. Számomra ez igencsak hasonlított a cserháti utakhoz, hegyekhez, völgyekhez. Otthonról haza – gondoltam magamban, bár akkor még csak reméltem, hogy hamar előjönnek az otthon hagyott emlékek, tapasztalatok. Így hát a helyzetből adódott, hogy a tájtörténet témakör ismét folytatódik, miként az Ipoly-parti Kálnón is ezt a témát jártam körbe. 
 -          2010-ben és 2011-ben a szlovákiai Kálnón voltál művésztelepen. Itt készült el az Ipoly-parti gondolatok című sorozatod. Évszázados emlékek, lerakódott üzenetek és gondolatok törtek fel az Ipoly mélyéről kerámiáidnak köszönhetően, melyek motívumai mesélnek a vidék  régmúltjáról, kultúrájáról, az Ipoly-parti városok, községek hatalmas kultúrkincséről. Izgalmas ezeket a kerámiaképeket alaposan szemügyre venni. Szerbiából viszont táji motívumokat hoztál haza.
-          Kálnón már a második nap megragadott az Ipoly közelsége, mert a falu közepén folyik át a keskeny „aligfolyócska”. Ennek hatására tértek vissza a szécsényi és pöstényi gyermekkori emlékeim, s ezek tükröződnek vissza a munkáimban. Ezért lett Ipoly-parti gondolatok a címe. Most viszont, amikor nyáron Sumádijába érkeztem, (én ezt magamnak Erdőhátnak fordítottam, a Cserhát alapján) teljesen otthon éreztem magam. Úgy is jártam - keltem ott, tehát könnyen megfejthetők voltak bizonyos tájmotívumok.  A nógrádi táj jellegzetességeibe, a mély, sötét erdőkbe és szakadékokban futottam bele 600 km-rel odébb.  Sokat jelentett ez, mert biztonsággal tudtam ott dolgozni. A zárókiállításon így több kisebb sorozat jellegű egységet tudtam bemutatni.
 -          Régóta foglalkoztat téged a táj.
-          Igen, a tájtörténet már két évtizede izgat, és örültem neki, hogy öngyötrés nélkül könnyedén tudom folytatni, s ez biztonságot adott. A földrajzi és táji azonosságok mellett nyilván jó néhány különbség is hatott rám, elsősorban az emberek mentalitást illetően. Számomra irigylésre méltó volt, hogy kedvesebbek és örömtelibbek egymással, sőt az idegenekkel is, mint amilyenek mi vagyunk itthon. – Az életritmusomat is észrevétlenül alakítottam át, az ottaninak megfelelően. A gyűjteménybe befogadott munkáim színvonalán is látszik, hogy ez jól hatott.  A kiállításmegnyitón ugyanis úgy tapasztaltam, hogy a szakmai közönség nagy örömmel fogadta a munkáimat. Az ottani művészettörténész ki is fejtette, hogy nem láttak még ilyet, ezzel a fajta technikával, szemlélettel, még nem találkoztak.  Harminc éves alkotói pályám elején viszonylag könnyen találtam, ami nekem alkalmas. A redukciós égetésnek és redukciós máztechnikának egészen szélsőséges megnyilvánulásai vannak, amelyek egy művésznek már-már személyes jegyévé válhatnak.  Ahány keramikus használja ezt a technológiát a világon, mindenki talál benne valami különleges izgalmat a saját maga számára. Így jártam én is ezzel az eleinte csak hatásos játéknak tűnő égetéssel. Hitem szerint minden eszköznek a célt kell szolgálnia. Különösen, ha a cél az, hogy a publikum felé maradandót közvetítsünk.  Az égetés eszköz, a különleges mázfelületek és effektusok, fénytörési hatások, amelyek ha szükséges folyamatosan mozgásban tartják a felületet, folyamatosan süvöltve közlik a mondanivalót.
 -          Ezt igazán meg tudom erősíteni. Óriási élményben volt részem, amikor egy alkotásodat, a Nyári zápor sorozatod egyik darabját egy nagyon jól megvilágított teremben láttam. Hihetetlen lendülete volt. Egy „kettős” angyal jelenik meg, ezt az angyali hierarchiában trónnak nevezik, ezért általában kétarcú szárnyas lényként is ábrázolják őket a képzőművészetben. Az egymásba olvadást vagy éppen az önmagából való kilépést gyönyörűen mozgásba hozta a besütő nap fénye.  Tehát az alkotás élni és működni kezdett.  Ahhoz kellett tehát a fény, hogy az angyal kilépjen elrejtettségéből és az ember számára is láthatóvá váljon. Ezt nagyon szépen meg tudtad fogalmazni a kerámiában. Az állandóan változó fényhullámzás érzéki tapasztalata segítette a mű belső lényegének felismerését.
 -          Pontosan ezért tudok nagyon örülni, ha jó galériába, jó helyre kerülnek a képeim, mert ott megnyílik a mű.  De a legnagyobb örömet az okoz, ha olyan magán, állami vagy alapítványi gyűjteménybe kerülnek, melyek hosszú évszázadokra is tudják biztosítani, hogy a műveim valamikor kiállításra kerülnek. Ezek a gyűjtemények az évek folyamán állandóan bővülnek, szinte világméretűvé.  A Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményben is nagyon sok munkám van, innen kerülhettek ki munkáim a világ számos kiállítóterébe, például Koreába, Barcelonába vagy éppen New Yorkba. Ha az ember egy művésztelep vendége, akkor minden esetben ott kell hagyni az alkotásokból, alapítványnak vagy állami intézménynek vagy magánművésztelepnek az ott készült munkádból és tapasztalatom szerint mindenki görcsöl az első napokban, hogy teremtődik meg az a nagyon színvonalas alkotás, mely országomat, nemzetemet és magamat méltón képviseli, holott ott minden más: más szerszámokkal dolgozol, és még a nap is másképp süt.
 -          Ez általában rövid idő, maximum 6 hét. Ez a rövid idő hogyan inspirál?
-          Mindenképpen érik az embert olyan benyomások, amik rögződnek és évek múlva búvópatakként egyszer csak előzúdul, ez elől még kitérni sem lehet. Másrészt hosszú-hosszú évek kellenek, hogy kiteljesedjen és kiállításon köszönjön vissza, pl. egy művésztelepi ott tartózkodás élménye. 
 -          Ha jól emlékszem így született a Nyári zápor sorozat[2].
-          Igen, 1995 nyarán készült egy rajzsorozat, amelyhez 10 év kellett, hogy ez a nagyon erős hatás megjelenjen a Pásztói Múzeum kiállítóterében. Szerencsére ennek a sorozatnak az erőteljes hatása lemérhető volt más kiállítóterek közönségében is. Láthatták az érdeklődők Kecskeméten, Dombóváron, Karancslapujtőn, Balassagyarmaton, Budapesten a Fészek Klubban és legutóbb Ipolyságon. A közeljövőben pedig ez az anyag megy Szabadkára.
 -          Milyen lehetőséget nyújt a művészi elgondolások kifejezésére és a gondolatok cseréjére a szimpózium/? Milyen célokkal és feladatokkal tértél haza, mi az az új élmény ami beépül vagy be fog épülni a munkásságodba?
-          Lényegesen fiatalabb kollégákkal dolgoztam együtt. Ők mindannyian szerbek: Oliver Parlić, Maria Milin és Dejan Stepanovic. A hosszú együttdolgozásnak van egy izgalmas hozama, hogy egyszer csak az ember képes a másik szemével látni azt a valóságot és a leképeződését, amivel a másik szenvedélyesen foglalkozik. Félig kész művekkel jöttem haza, ezeket itthon befejeztem és most gyermekkorom városában, Szécsényben állítom ki. Nagyon érdekel a különbség, amit itthon és amit ott tapasztalok:  táj hasonló, de a mentalitás más. Sokkal sűrűbben lakott a vidék, a megművelt föld összefolyik a természettel, s ez grafikailag nagyon érdekes. Azok a tájelemek, könnyebben oldódnak formailag. Egészen biztos, hogy rajzolni fogok, amint jön a hideg idő és kiderül, hogy képes vagyok- e visszahozni annak a tájnak a sajátosságát. Vajon előjön-e a kettős táj milyensége. Kíváncsi vagyok, hogy amit most szóban megfogalmazok, azt a papíron meg tudom-e jeleníteni.
 
-          Beszéljünk a mostani szécsényi tárlatodról!
-          A kiállított anyag több sorozatból áll, mely nem különül el túlzottan egymástól: egy hármaskép szól a sumadijai - cserháti élményeimről. Nagyobb része az emberi figurák, a test, a sors belefeszülése a tájba, ami mondanom sem kell, hogy történelmi távlatokban igencsak érvényes mindkét tájra. Nógrád sajátos átmenet a lapos és a hegyes között, s ott is ezt találtam. Például a keskeny völgyek, magányos fák, az erdőirtás. Az öregedő fák is nagyon érdekesek számomra: vagyis a magányhoz való viszonyuk, ha egy fa egyedül áll, magányosan, hamarosan ez is kipusztul, mert környezetében nincs más.  A másik kiállított nagy sorozatom Az időtlenség lenyomatai. Ez az Ipoly-menti gondolatok folytatása. Fontos itt a felületek játéka, melyek a jövőnek, de leginkább a múltnak a leegyszerűsített szimbólumai. Az elmúlt idők nemcsak emberi, hanem természeti értékeit jelzik. Például románkori freskórészletek, őskori állatábrázolások, növényi lenyomatok képei sorolódnak fel itt, néha igencsak sejtelmesen.
 -          Kivétel nélkül minden alkotásodon valami érdekes ritmust érzek. Esetleg a zene hat a munkáidra?
-          Bizony, roppant fontos számomra a zene, ez egy megtisztító katarzis. A munkáim szerkezete megegyezik a zenei darabok szerkezetével. De arra is kíváncsi vagyok, hogy a kerámiaképeimmal hogyan tudok megszólaltatni egy lírai vagy egy üvöltő-süvöltő ritmusú témát. Ezeket a megfoghatatlan és elmondhatatlan érzéseket a zene teremti meg bennem és ezeket a hangulatok rögzítem a kiváltott táji élményem hasznára.
 -          András, Tájtörténeteid reményt adnak ahhoz, hogy higgyünk abban, hogy a világban nem a káosz uralkodik, hanem a teremtő rend és értelem.  Köszönöm a beszélgetést.
 
 
 

[1] Antal András kiállítása a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban 2012. október 17 és 2013. február 28. között tekinthető meg.

[2] Nyári zápor sorozat előzménye 1995-re tehető. Ekkor Antal András a szabadkai Bucka Gányó nemzetközi művésztelep vendége volt. A kinti munkát egy hirtelen jött nyári zápor szakította félbe,  bezavarta őket a műterembe. A vihar mint a kiszolgáltatottság érzése a biztonságos jólét közepette zuhant rájuk. Villámcsapásszerűen eszméltek fel, mi történik körülöttük. A vihar jelkép volt -  a háború szimbóluma, mint utólag a világ tudomására jutott  a délszláv háború legvéresebb fejezete éppen ekkor történt: 1995 nyarán. A zápor volt az indító esemény, mely kikényszerítette Antal Andrásból azt a rajzsorozatot, melynek kerámiaváltozata később készült el. 

 

Címkék: undefined

A bejegyzés trackback címe:

http://nograd-art.blog.hu/api/trackback/id/tr384642601