Művészet Nógrádban

Kun Péter

2011. december 16. 18:52 - Shah Gabi

 Kun Péter kiállítása

 Részlet a megnyitóból   -

Elhangzott: Baglyaskő Idősek Otthona,  2011. december 15.

Egy fiatal képzőművész kiállításán vagyunk jelen, aki mögött ugyan még nincs hosszú alkotói periódus, mégis jól látszik már a saját művészi útjának, egyéni látásmódjának kialakulása.

Ahogyan azt a meghívón is olvashatjuk, Kun Péter általános és középiskolai tanulmányait Salgótarjánban végezte. Felsőfokú képesítését rajz-vizuális kommunikáció szakon, a Nyíregyházi Főiskolán szerezte. Képzőművészeti adottságait feltehetően édesanyjától örökölte és a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, valamint a főiskolán fejlesztette tovább. Ezidáig számos alkalommal mutatkozott be egyéni és csoportok kiállításokon idehaza és Szlovákiában is.

Jelen kiállításon festményeit s grafikai műveit is megtekinthetjük. Festményeinek témája a táj, a hegyek, dombok és erdős vidékek, azaz szűkebb s tágabb környékünk. (…) 

A grafika mint műfaj lehetőséget teremt számára  a komolyabb témák ábrázolására. Szakrális alkotásai mély jelentéstartalmukkal a néző áhítatát is elnyerhetik. Az alkotó azt vallja, hogy az, amiért ő keresztény jelképrendszerben alkot, egy konkrét okból adódik, mégpedig a mély vallásosságából. Számára a szeretet és az egymás iránti tisztelet mindennél fontosabb. A kereszt különböző változataiban a vallást és kultúrát végigkísérő leggazdagabb és legmaradandóbb geometriai szimbólum, mely mind az írásos, mind a képzőművészeti alkotásokban máig jelen van. (…)

Kun Péter alkotásain a jelképek mind Krisztus szimbólumok, a hal, a méh, a búzakalász, a szőlőtő és a tövis. Ezek egy-egy útnak, a krisztusi minőségnek a fázisai.  Kereszt-sorozatában például nem Krisztus teste, hanem az őt szimbolizáló tövis, kalász, illetve a szőlőtő jelenik meg.    Az Újszövetségben Krisztus jelképe a búza. János evangéliumában olvassuk: "Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz." Jézusra vonatkozik elsősorban, majd követőire. Krisztus meghalt a kereszten (a búzaszem elhalt), majd feltámadt az új életre.  (…)

Egy másik Keresztény szimbólumok című grafikai lapján egy szőlőtőből álló keresztet látunk. Az Ószövetségben a szőlő mint példázat, hasonlat vagy jelkép újra és újra felbukkan, s a próféták messiási szimbólummá teszik. A szőlőtő mint Jézus Krisztus és a keresztény hit szimbóluma, az evangéliumi kezdetektől fogva (János evangéliumában) a vallásos művészet motívuma. (…)    A szőlő és a búza tehát Krisztus teste, a bor és a kenyér jelképe, melyben benne foglaltatik Jézus Krisztus szenvedéstörténete és a feltámadás csodáján át az úrvacsora.   A Keresztény szimbólumok harmadik lapján a kereszt tövisekből áll. A tövis Krisztus fejét tette véressé. Ez pedig a megváltást jelképezi. Krisztus a mi bűneinkért szenvedett, hogy minket az új Édenkertbe, a mennybe eljuttasson.

Advent van, a várakozás, várjuk Jézus megszültetését, de egyben Krisztus világvégi eljövetelét is. Így lesznek aktuálisak hát számunkra Kun Péter alkotásai.

A kiállítást megnyitom.

 

 

 

 


Szólj hozzá!
Címkék: kun péter

A bejegyzés trackback címe:

https://nograd-art.blog.hu/api/trackback/id/tr393469222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása